1848. szeptember 11-én Jellačić csapatai átlépték a Drávát. A politikai bizonytalanság miatt megosztott katonai vezetés esélytelennek ítélte az ellenállást. Ezért Csány László, a Dráva-vonal kormánybiztosa a nemzetőri csapatok hazaküldése mellett döntött. Az így alig 5000 főnyire leolvadt sereg visszavonult a mintegy 48 000 embert és 48 löveget felvonultató Jellačić elől.

A horvát főoszlop betörését 10 nap múlva, szeptember 21-én Baranya felől követte egy újabb, kb. 9100 főnyi hadosztály 12 löveggel, Karl Roth vezérőrnagy vezetésével. A közel 60 000 főnyi horvát inváziós haderőhöz a Dunántúlon csatlakozott egy vértesezred és két század könnyűlovas is. Jellačić seregének nyomasztó létszámfölényére építette tervét. Egyrészt abban reménykedett, hogy a magyar haderőben szolgáló cs. kir. alakulatok és tisztek nem vállalják annak felelősségét, hogy szembeszálljanak a szintén cs. kir. zászlók alatt felvonuló horvátokkal, hanem átállnak hozzá. Csakhogy nem rendelkezett olyan uralkodói rendelettel, ami igazolta volna Magyarország elleni fellépését. Másrészt azt hitte, hogy a felsorakoztatott haderő nagysága olyan pszichikai hatást gyakorol a magyar csapatokra, hogy azok nem merik megkísérelni az ellenállást. Mindkét reményében csalatkoznia kellett. A magyar tisztikar küldöttsége kijelentette, hogy amint módjuk nyílik reá (azaz a sereg létszáma ezt lehetővé teszi), szembe fognak szállni vele.

Szeptember végén, Székesfehérvár kiürítése után a Velencei-tó északi partján felsorakozó magyar sereg közel 18 000 főt számlált, 44 löveggel, de további erősítések voltak útban. Roth hadoszlopát sikerült elszigetelni, s megakadályozni egyesülését Jellačićcsal. A Dunántúl nyugati részén összevont magyar haderő ekkor már elérte a 35 000 főt, 50 löveggel. Jellačić szeptember 29-i pákozdi támadási kísérlete is rosszul sikerült. A vezérkar nem megfelelő működése következtében egy hadosztály (kb. 12 800 fő, 12 löveg) csak a csata végeztével érkezett a harcmezőre. Jellačić még így is közel kétszeres túlerőben volt, de centrumának támadása összeomlott a magyar tüzérség tüzében, a magyar jobb szárnyon pedig szintén képtelen volt előrejutni.

Érthető tehát, hogy az utánpótlási vonalaitól elvágott bán nem kísérletezett újabb frontális támadással. De az is érthető, hogy a magyar fél fegyverszünetet kötött, hiszen a bán még mindig több mint kétszeres létszámfölényben volt. A visszavonuló Jellačić serege október elejére kicserélődött. Észak-Magyarországról és a Nyugat-Dunántúlról újabb cs. kir. alakulatok csatlakoztak hozzá.